3. fejezet

Édes Olvasóim!

Megy az iskola, nehezednek a feladatok, így érthető, hogy a kommentek ezúttal elmaradtak. Gabriella, drágám, nagyon köszönöm kedves szavaidat! :) Mindig öröm egy ilyen remek írótól dicséretet kapni. Te vagy a legjobb! 

De kezdjünk is neki a fejezetnek! Remélem mindenki tűkön ülve várja, hogy mi lesz az állásinterjú vége. Kukkantsunk is bele. Jó olvasást, srácok!

...........................................

~ 3. fejezet ~

                                    „Mindegy, hogyan érünk el egy pozíciót, ha méltóak vagyunk rá.”

Hailey sarokba szorítva érezte magát.

Honnan tudja ez a férfi róla mindezt? Bár sosem titkolta múltját, nem is verte nagydobra. Régi barátain kívül csak az ismerte sötét történetét, aki vette a fáradságot és jól utánajárt a dolgoknak. Árvaházakban, anyakönyvezési hivatalban, rendőrségen. És úgy tűnt Michael Davidson mindebben profi volt.

          Mélyet sóhajtott, hogy arca továbbra is hideg maradjon és a férfi ne lássa rajta, hogy sikerült rövid monológjával a bőre alá másznia. Elgondolkozott a férfi kérdésén. Miért akar a cégnél dolgozni? Hailey döntéshelyzetbe került, vagy gyorsan kitalál valami frappáns hazugságot, vagy előadja az igazság egy szebbnek tűnő verzióját. Tudta, hogy így is nagy bajban van, de megnyugtatta a tudat, hogy a férfi személyesen akart beszélni vele. Tehát – ha negatívan is – de felkeltette az érdeklődését. Ez sosem rossz jel.

          Egy pillanatig visszatartotta lélegzetét, hogy erőt gyűjtsön. Jöjjön, aminek jönnie kell.

          – Ha ennyi mindent tud rólam, Mr. Davidson, akkor biztosan azt is, hogy tizenhat évesen érettségiztem, ösztöndíjjal jutottam be a Harvard jogi karára, nemrég pedig nemzetközi kapcsolatokat kezdtem tanulni. Egy fél évig voltam joggyakornok Dr. Jackson Clark keze alatt, aki egy dicsértekben gazdag ajánlólevéllel bocsájtott el. Több ügyvédi irodától megkerestek már és ösztöndíjat ajánlottak Cambridge-be – mondta, majd egy pillanatig hallgatott. Tudta, hogy olyan komoly dolgok készülnek elhagyni az ajkát, amik eldönthetik a sorsát. Erősen megmarkolt a szék karfáját és előredőlt. – És válaszolva a kérdésére, azért akarok itt dolgozni, amiért ön akarja, hogy itt dolgozzam.

          – És mi volna az az ok? – kérdezte a férfi meglepetten.

          – Mint ön is tudja, sokáig volt tél az életemben. Történtek velem olyan dolgok, amik megváltoztattak. Tettem olyan dolgokat, amikre nem vagyok büszke. De túlléptem rajtuk egy új tavaszba. De ami még fontosabb, szembenéztem velük. Igen, volt egy időszak, amikor összecsaptak a fejem fölött a hullámok, nem volt életcélom, nem láttam értelmét felkelni reggel, elvesztem, aközött aki voltam, és aki akartam lenni. De aztán, amikor egyszer tükörbe néztem, gyűlöltem azt, aki visszanézett rám. Tudja miért? Mert egy szánalmas alak volt, aki nem érdemli meg, hogy lélegezhessen. Kerestem célt az életemnek és, bár rengeteg munkával és fáradozással, sikerült megölnöm azt az embert, aki voltam, hogy büszke lehessek arra, aki lettem. És hálás vagyok a múltnak, hogy tanítómesterem volt, mert ha nem törte volna el minden egyes csontomat, nem tanultam volna meg, hogyan forrasszam őket össze – Hailey nyelt egyet. – De ezt már úgyis tudta. Hiszen ezért vagyok itt, ez keltette fel az érdeklődését velem kapcsolatban. Mert Mr. Stevens életében tél van, és azt akarja, hogy segítsek elhozni a tavaszt. És éppen ezért vagyok itt én is. Segíteni jöttem.

          – Miért akar segíteni? – ráncolta homlokát Davidson. – Maga már túl van mindezen. Miért kezdené elölről? Ez nem a maga harca.

          Hailey elmosolyodott. Amíg beszélt minden izgalma és félelme elszállt. De ennyi volt az őszinteségből. A történet másik felét még nem kellett elárulnia, ezért csak ingatta a fejét, majd átható tekintetét a férfire emelte.

          – Mert egy seb sem gyógyul be addig, amíg valaki ki nem égeti. És én nem félek magam lenni a tűz.

⋇ ⋇ ⋇

Michael Davidson elképedve ült a székében.

Nagy erőfeszítéseket kellett tennie, hogy ne essen le az álla. Bár előre fel volt készülve rá, hogy a lány intelligens és okos, de ilyen hideg rációra nem számított tőle. Hailey Parton olyan volt, akár egy angyal. Tökéletes szépség. Arca elefántcsontszín, szemei élénkek és érdeklődők, mosolya akár a tavasz lehelete, a hangja, mint nyári eső, sötétbarna tincsei, mint az óceán hullámai omlottak vállára. Alakja hibátlannak tűnt, hosszú combjai magassá tették, melle ugyan nem volt túl nagy, de formás, nyaka vékony és kecses volt. Törékenynek tűnt, mégis erős tartást tükrözött.

          Davidson előrehajolt székében és rákönyökölt az asztalra. Csinos és okos, a legveszélyesebb kombináció. Nem hagyhatta, hogy a lány vonzereje megbabonázza, ezért igyekezett hűvös maradni.

          Amikor először elolvasta a lány életrajzát, majd átfutotta a magándetektív által összefűzött aktát, már tudta, a lányé az állás. Sokkal inkább a személyiségére, modorára volt kíváncsi, mint a végzettségére, vagy a rendőrségi gondjaira. És az után a perzselő csillogás után, amit Hailey szemeiben látott, tudta, hogy ő a megfelelő ember, mert a belső szenvedélye a Föld forgását is megállíthatta volna.

          Tonyra gondolt és lopva gyötrelem költözött a szívébe. Valahányszor ránézett régi barátjára, egy szellemet látott, árnyát csak az embernek, aki volt, a mindig vidám, szerény, kedves úriembernek, aki tele volt álmokkal, szenvedéllyel és energiával. De Anthony már halott volt, belül mélyen már három éve. Ő mindent megpróbált, hogy segítsen barátjának, akit szinte testvéreként szeretett, de az utóbbi időben úgy gondolta, Stevenst már nem lehet megmenteni. Ezért újabban, bár neki is fájt, jobb lehetőségek után kellett néznie.

          Ránézett a lányra, aki lábszárán dobolva várta válaszát. Az átható tekintete vonzóvá tette a nőt, és Davidson egészen megbabonázva érezte magát a közelében. Ugyan szerette az üzleti ügyeit személyesen intézni, mégis igyekezett kerülni az olyan helyzeteket, ahol egy bájos mosoly fél térdre kényszerítheti. A fiatal, erőtől duzzadó férfiasság a kemény, hideg profizmus helyett. Megköszörülte a torkát.

          – És ezt mégis hogyan akarja csinálni? – tett fel még egy döntő kérdést. Most már tudni akarta, hogy mire készül ez a nő. Szavaiból végig úgy érezte, hogy Hailey kész tervekkel érkezett ide, és nem csak üres fecsegéssel. Bele akart látni a lány gondolataiba.

          – Nem olyan bonyolult a képlet – húzott elő egy másik mappát a nő, ami meglepte Davidsont. A felkészültség mindig lenyűgözte, és ez ezúttal is így volt. – Kicsit utánajártam az alapproblémának. Tudok a repülőgép-szerencsétlenségről, tudok a felesége, Annalyn Stevens és a fiúk, Martin haláláról – vett ki újságcikkeket és rendőrségi fotókat a kezében szorongatott papírhalmazból. Davidson gerincén remegés futott végig, ahogy a szörnyűségre és a gyász heteire gondolt. A sajtó rengeteget írt a történtekről, Tony fájdalmáról, de nem a barátja volt az egyetlen, aki szenvedett Annalyn és a két éves kisfiú elvesztésétől. De akkoriban Anthony mellett kellett állnia teljes mellszélességgel, így neki nem is volt ideje meggyászolni őket. A seb nem varasodott, sosem gyógyult be. Megdörzsölte arcát és igyekezte teljes figyelmét a lányra fordítani. – A balesetet követő fél évben kezdődtek először az alkohol-, majd a drogproblémák, egyre több lett a botrány és a nyilvános őrjöngés – Újabb oldalak kerültek elő. – Végül, azzal egy időben, hogy az újságok egyik kedvenc témájává vált, elkezdődött a játékfüggősége. Úgy gondolom, hogy, bár logikusan a probléma forrását kellene megszüntetnünk, a tüneti kezelés a megfelelő. A Mr. Stevenshez hasonló, gyászba burkolózott embereket lassan kell feltörni. Ha úgy érzi, hogy már nincs kereszttűzben, csak akkor fog megnyílni.

          – Értem. Akkor maga szerint mit kellene lépni? – húzta érdeklődve közelebb székét az asztalhoz. – Mi is volna a tüneti kezelés?

          – Nemrég kaptam egy fülest. Egy névtelen levelet, melyben valaki feltárta Mr. Stevens dílerének kilétét. Úgy vélem ott kellene kezdenünk.

          Egy névtelen levél? Davidsonnak egyáltalán nem tetszett ez a fejlemény. Ha egy ember tud barátja kis titkáról, akkor hamarosan az újságok és a tévé is megszerzi az információt, ami Tonyra nézve végzetes lenne. Egy újabb ügy, amit neki kell elintéznie. Vagy mégsem?

          – Először is utazzon Las Vegasba. Anthony három nappal ezelőtt utazott oda. Autót küldök magáért holnap tizenegyre. A sofőrnek meghagyom a szálloda nevét és a szobaszámot. Ott első dolga legyen kideríteni, hogy ki ez az alak, aki őrangyalt játszik. Nincs szükségünk arra, hogy bárki is a jótevőnkként mutogassa magát. És természetesen járjon utána, hogy kicsoda ez a díler. Talán mégiscsak hasznunkra lesz az a füles.

          A lány csak bólintott. Elkezdte összepakolni a papírjait, amikor hangosan megcsördült Davidson asztali telefonja. A férfi a kagylóért nyúlt, de még mielőtt felvette volna, Haileyre nézett.

          – És kérem, tartózkodjon az többes szám első személytől. Ez egyedül a maga feladata. Amint úgy látom, hogy nem válik hasznomra, repül. Világos voltam? – kérdezte, majd meg sem várva a választ felvette a telefont.

          A Stevens Global biztonsági főnöke volt. A rendszergazda illegális behatolást jelentett a központi számítógépbe.

⋇ ⋇ ⋇

Hailey feszülten figyelt.

Igyekezett minél többet kiérteni Davidson és a vonal másik végén lévő férfi párbeszédéből. Annyi biztos volt, hogy valaki igencsak belenyúlt a központi biztonsági rendszerbe, de hogy ki, hogy és honnan, az kérdés maradt. Haileyt megnyugtatta a gondolat, hogy Matthews legalább a nyomeltüntetésben remekelt. Viszont azzal is tisztában volt, hogy azonnal el kell tűnnie innen. Amíg a férfi telefonált észrevétlenül lepattintotta a kis számítógépes poloskát a gép oldaláról és a táskája mélyébe süllyesztette.

          De úgy tűnt ez nem elég. Ezt most nem fogja megúszni.

          – Teljes zárlatot kérek az egész épületre. Se ki, se be. Mindenkit vizsgáljanak át. Tartsák bent, aki a legcsekélyebb mértékben is gyanúsnak tűnik. Igen, az összes gépet zárolják, és azonnal állítsanak fel új tűzfalakat. Nem, nem érdekel. Azonnal! – kiáltott a férfi, majd idegesen lecsapta a kagylót.

          Hailey igyekezett nyugodtnak tűnni, miközben agya egy lehetséges menekülési útvonalat keresett. Összeszorított fogakkal lesett körbe. Ezt most nagyon elszúrták, de muszáj valahogy megoldania.

          – Ms. Parton! – szólította meg végül Davidson. – Itt perceken belül hatalmas zűrzavar lesz. Előre is elnézését kérem. Felajánlhatom, hogy használja a hátsó, vezetőségi liftet. Azt biztosan nem fogják megállítani, legalábbis az elkövetkezendő negyed órában.

          Hailey visszatartott egy mosolyt. Kezet fogott Davidsonnal, aki elkísérte a liftig. Amikor beszállt a felvonóba mélyet sóhajtott és cipője sarkával összetaposta a táskájában rejtegetett szerkezetet, végül halkan felkuncogott.

          Ezt meglepően könnyen megúszta.